Hírességek és segítők :)

Hírességek és segítők :)


Eredetileg 100 híresség aláírását szerettem volna összegyűjteni, hogy a 2012-es Naptárunk igazi értéket képviseljen a jótékonysági árverésen :)

A feladat már tavasszal sem tűnt egyszerűnek, hiszen én innen a Börzsönyből nem ugorhattam fel naponta Pestre – ezért segítőket kerestem a neves feladathoz :)

Mindig is jó emlékeim voltak az összefogásról, az együtt gondolkodók közös céljairól, de ez a – Segíts Te Is Velünk – program csak megerősített, hogy az emberek jók és áldoznak az idejükből, ha jó célnak tartanak egy-egy kezdeményezést!

Köszönöm mindenkinek, aki eddig és ezután is mellénk áll!

Az első aláírásokat Hajdú László – nagyon kedves ismerősöm segítségével szereztük meg a Csík és a Makám együttesektől

Mivel 1-1 aláíró elérése nagyon sok időt és utazást vont el, ezért megszerveztük az első dedikáló napot Budapesten a Két Hollós könyvesboltban  - Külön köszönet Sárosi Zoli tulajdonosnak, akinek személyes ajánlásaival nagyon sok híresség aláírását egybegyűjtöttük! Molnár V. József, Aradi Lajos, Dr. Hargitay András, Kercselics Imre, Pap Gábor, Szántai Lajos, Csoóri Sándor, Ismerős Arcok zenekar, Grandpiere Attila, Paksi Zoltán

Ezen a napon segítőim voltak: Himer Csilla és Nagy Katalin

Földiné Mária segítségével értük el: Fekete Veronika és Oszvald Marika művésznőket

Dr. Farkas Anikónak köszönhetjük a Vízilabda csapat aláírásait

Barta Szabolcs – Mr. Joe, Makkos Albert elérésében segített

Sári Szabolcs – Geiger Györgyhöz juttatott be minket

Gazsovics Krisztián – Kapás Boglárka Európa bajnok aranyérmes úszónkat kérte meg, hogy jöjjön el aláírni a naptárunkat

Oszlánszki Laci segítségével értük el Angyal András táncművészt

…és persze a naptár segítői, szerkesztői, közül is sokan aláírtak :)

Akik még aláírásukkal gazdagították a Kalendáriumot: Bácskai Juli, Balogh Béla, Darnel Christian, Vida Ági, Soma, Kiss László, Hermann János, Egely György, Sári Szabolcs és zenekara, Krómpillangó együttes, Színia

A Mind-Zene bolt (1088 Budapest, Krúdy Gyula utca 9.) vagyis Seregi Laci segítségével is hozzájutottunk pár aláíráshoz a Honfoglalás című rockopera fellépői közül és a Kormorán együttestől is

A második dedikáló napot a Kaeng Som Tom Yum Thai Étterembentartottuk (1061 Budapest, Andrássy út. 2.)

Itt már videósunk is volt Gazsovics Krisztián személyében és a Gold tv – internetes csatorna képviseletében Lovas Ildikó és Torma Zsuzsi is segítette munkánkat.

A felvételek családias hangzavarban készültek- semmi nyomát ne keressétek a stúdiófelvételnek!

Nem akartam a gyermekeink ricsaját, életvidám kacagását, szaladgálását kivágatni a videókból, hiszen a cél a valóság megörökítése volt, ami egy ilyen csodás napon megadatott nekünk, a sok-sok híresség jelenlétében :)

Ezen a napon a segítségünkre voltak: Az étterem tulajdonosai és személyzete, Offenbecker József, Bárdosi Mónika, Torma Zsuzsi, Lovas Ildikó, Gazsovics Krisztián, Iván Erika, Kispál Gyöngyi, Sándor Eszter

… és egyetlen percre beugrott hozzánk az Aranyember is, hogy bearanyozza a napunkat :)

Jelenleg a Kalendárium, Torma Zsuzsi és Telihay Péter rendező segítségével jár körbe, hogy minél több híresség beleírhassa kézjegyét :)

Itt nézheted meg, hogy kik írták alá:

http://segitsteisvelunk.hu/alairasok/

 

2014 - A Jövő Legendáriuma - Ezoterikus és Üzleti Kalendárium UTOLSÓ DARABOK

Kapcsolódó bejegyzések

Címkék

Oszd meg ezt!

Szólj hozzá!